Kovácsy Zsombor: Az az életszerű, ha egy oltóponton egyféle vakcina lesz
Egy adott helyre nem feltétlen fognak 200 kilométerről szállítani egy másik féle vakcinát - mondja az egészségügyi jogász a választás lehetőségéről.
Egy adott helyre nem feltétlen fognak 200 kilométerről szállítani egy másik féle vakcinát - mondja az egészségügyi jogász a választás lehetőségéről.
Nagyon fontos pontokon nem látszik még, mit akar az egészségügyi ellátásban a kormány, ott csak a részletszabályok ismeretében lehet megítélni, hogy jó vagy rossz az irány – így értékelte a hvg360-nak az egészségügy átalakításáról szóló törvényjavaslatot Kovácsy Zsombor egészségügyi jogász. A kórházak feladatait például Pintér Sándor belügyminiszter határozza majd meg, csak nem tudni, milyen számok alapján. Az sem mindegy, mi alapján minősítik majd az orvosok munkáját, hiszen egy rosszul összeállított rendszertől semmivel sem lesz jobb az ellátás.
Mondvacsinált indokokkal is leplezik a kórházak a szakemberhiányt ahelyett, hogy vállalnák a valóságot. A rendszer nagyon széttöredezett, nincs elég orvos és ápoló ennyi helyhez, Kovácsy Zsombor egészségügyi jogász szerint legfeljebb 50 kórházra volna szükség a mostani 89 helyett. A Belügyminisztérium elkezdett az egészségügy átalakításáról beszélni, de kérdés, mit lép végül a kormány. A Magyar Orvosi Kamara titkára, Svéd Tamás szerint már annyi a publikus probléma, hogy a be nem avatkozás politikai kockázata nagyobb.
Elkezdődött az ágazati stratégiai tervek kialakítása a Belügyminisztériumhoz került egészségügyi államtitkárságon, de nagy reformokra továbbra sem lehet számítani. Szakértők szerint az Orbán-kormánynak hiába volt rá 12 éve, továbbra is csak a politikai kockázatok csökkentését tartja szem előtt: a szakdolgozói munkaerőhiányt kezelik majd, de jelentős többletforrásokra nem számíthat az ágazat. Az Európai Unióban eközben a magyarok költenek a legtöbbet magánorvosokra – hiszen az alapellátásba nem jutnak be.
Az orvostársadalom egy része hajlik arra, hogy megkülönböztessük az inkább vesztegetés színezetű, előre kért tarifát az elégedettséget kifejező utólagos, önkéntes borravalótól. A különbség a valóságban nem mindig ennyire éles, hiszen az utólag adott hálapénz is szolgálhatja azt a célt, hogy a beteg legközelebb valamilyen előnyhöz jusson. Ugyanakkor abban is sok az igazság, hogy mi más marad a betegpozíciók erősítésére, mint a személyzetnek adott juttatás? És mi más tartaná itthon a külföldön tízszeres bérért dolgozó orvosokat? Kovácsy Zsombor, az Egészségbiztosítási Felügyelet volt elnökének írása a hvg.hu korrupcióellenes sorozatában.
A betegjogok érvényesülése szempontjából az utolsó előtti helyen végzett Magyarország egy uniós felmérésben. A kutatás kritériumai nem minden esetben feleltek meg a hazai rendszer sajátosságainak, ezért nem mindig lehet megfelelő következtetést levonni az eredményekből. Az azonban biztosan állítható: nem jó itthon a helyzet.